Önkormányzati Hivatali Portál

Zalalövo címere
ZALALÖVŐ.HU VÁROS HIVATALOS HONLAPJA

NAPTÁR

2024.03.28., csütörtök - Gedeon, Johanna

Lövői diákok az Erzsébet-vetélkedő döntőjében!

2013 novemberében az Erzsébet program keretében vetélkedőt szerveztek 7-12. évfolyamos korosztálynak.

A Zalalövői Általános Iskola és Alapfokú Művészeti  Iskola 7.a osztályos tanulói - Czendrei Péter, Grózinger István és  Györke Dávid - szülői indíttatásra jelentkeztek. 

A négy forduló feladatai sokféle témakört felöleltek: sport, irodalom, zene, történelem,  művészet, biológia, földrajz, stb. A megoldásokat számítógépen keresztül kellett elküldeni.

A 483 induló csapat között tanulóink a 9. helyet szerezték meg, ezzel lehetőséget kaptak az országos döntőben való bemutatkozásra Dudapesten a Duna Palotában.

A felkészülésre 3 hét állt a rendelkezésünkre. Ennyi idő alatt rengeteg tényanyagot kellett elsajátítani. Foglalkoztunk Magyarország múltjával és jelenével, filmeket néztünk, plakátot készítettünk, dramaturgiai bemutatót terveztünk, népdalok szövegét memorizáltuk. Budapesten  a Duna Palotában került sor az utolsó "mérkőzésre” 2014. március 28-án. Az érdekes, változatos feladatok megoldása után a behívott 10 csapat között újra a 9. helyre kerültek gyermekeink. Ezúton is gratulálok nekik és további hasonló eredményeket kívánok.

Továbbá szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem a Kedves Szülőknek a támogató hozzáállást. Segítettek a feladatok megoldásában, az új ismeretek elsajátításában, varrták a fellépéshez szükséges ruhadarabokat, megszervezték az utazásunkat, velem együtt szurkoltak a csapatnak. S megköszönöm sofőrünknek, Varga Zoltánnak a balesetmentes utaztatást, a türelmet, segítőkészséget. További munkájukhoz jó egészséget és kitartást kívánok.

Remélhetőleg az elért eredmények és a pozitív tapasztalatok a jövőben ösztönzőleg hatnak a hasonló szerepvállalásra.

Az eseményről az alábbi linken is olvashat:

http://vetelkedo.erzsebetprogram.hu/hu/html/nyito/

 

                                                                                      Tóthné Szigeti Erika

                                                                                        7.a osztályfőnöke