Önkormányzati Hivatali Portál

Zalalövo címere
ZALALÖVŐ.HU VÁROS HIVATALOS HONLAPJA

NAPTÁR

2024.04.19., péntek - Emma

Családi Nap és Alapítványi Bál- FRISSÍTVE

 

 

A 25 éves Bitbúvár Alapítvány január 20-án tartotta meg az éves Családi Napját és a Jótékonysági Bálját. Az alapítvány elsődleges célja egy korszerű számítógépekkel, audiovizuális perifériákkal és eszközökkel felszerelt tanterem kialakítása, amiről bővebben Herman Esztert, az alapítvány kuratóriumának elnökét kérdeztük: A jótékonysági bálból befolyt összeget valamint az adó 1%-át, amit felajánlásaként kapunk a szülőktől az elmúlt években leginkább a bútorzat cseréjére fordítottuk. A délelőtti programokra évről évre nagyobb az igény, illetve az esti bálon is minden évben egyre több jegyet adunk el. Szeretnék köszönetet is mondani mindenkinek, hiszen ez a rendezvény egy nagy összefogás eredménye, ami csak úgy jöhet létre, hogy az iskola dolgozói és a szülők is napokig készülődnek, segítenek mindenben. A délelőtti kézműves, játékos foglalkozásokon minden korosztály megtalálhatta a kedvére való elfoglaltságot. Többek között lehetőség volt x-boksz játékok kipróbálására, arcfestésre, íjászkodásra, agyagozásra, ügyességi játékok, valamint élő társasjáték kipróbálására is. Az esti bált hagyományosan a végzősök nyitották meg, akik idén palotással készültek. Az est folyamán még felszólalt Kovács Krisztián is, aki egy nagyvonalú felajánlással készült: Az iskolakupa idei győztes osztálya a dicsőség mellett 100 ezer forinttal gazdagodik.