Kemencés rendezvénypavilon átadása a Tájháznál

2021. augusztus 18-án Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos úr és Gyarmati Antal polgármester átadták a zalalövői Tájház mögötti kemencés rendezvénypavilont. A projekt a Göcsej-Zala mente Leader Egyesület által az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból származó 10 millió forintos támogatásával és az önkormányzat 2 milió forintos önerejével valósult meg. A zalalövői Tornyos Holz-Bau Kft. - a céget Tornyos László cégvezető képviselte az eseményen ,- igényes kivitelezésének köszönhetően a mindszenti településrésznek is létrejött egy szép közösségi tere, ahol a Zalalövői Tájház Egyesület szervezheti a jövőben színes hagyományőrző programjait.

Az egyesület tagjai közösségi munkájának köszönhetően a pavilon mellett vizesblokk is épült, ami tájház látogatóinak is növeli a komfortérzetét. Az önkormányzat saját faanyag felhasználásával, karbantartói közreműködésével, Boronyák Béla vállalkozó segítségével felújították a tájház fakerítését.

Az átadás során a kemencében sült prószával kínáltuk a vendégeket és a sajtó munkatársait. Bízom benne, sok kellemes órát töltenek el városunk lakói és a városunkba látogatók a régmúltat idéző Tájház környezetében!