Önkormányzati Hivatali Portál

Zalalövo címere
ZALALÖVŐ.HU VÁROS HIVATALOS HONLAPJA

NAPTÁR

2024.04.19., péntek - Emma

Salla Néptáncegyüttes 15 éves jubileumi önálló estje-Frissítve

Zalalövőn csak nem fél évszázada nagy szerepe van a néptánc hagyományának, melyet az utóbbi évtizedek viharos múltja után, immár 15 éve töretlenül a Salla Néptánccsoport ápol. A régi, feloszlott csoport vezetését régi tanáruk, Kiss István György vállalta ismét. Az együttes hamar visszatalált a kissé már feledésbe merült koreográfiákhoz, a közönség pedig velük együtt örült, hogy újra színpadon láthatja a régi táncosokat, így azóta számos meghívásos rendezvényen léptek már fel. Ma már 10 fővel műhelymunkát végeznek, elsajátítják egy-egy vidék, tájegység eredeti tánc anyagait, szokásait. Rendszeres résztvevői a Nemzetközi Néptánc Gála programjának, ahol számos külföldi csoport mellett hirdetik a magyar néptáncot. Táncházak aktív szereplői, így a néptáncot támogató Csóri Sándor pályázat által lehetővé tett tavalyi, illetve már az újévben megvalósuló táncházi esték házigazdái lehettek. A 15 éves jubileumi estre a jelenlegi és régi tagok együtt, közös tánccal készültek, ahol a Boglya zenekar, Rácz Petra és a Körtánc Alapfokú Művészeti Iskola utánpótlás gyermekcsoportja működött közre

.