Önkormányzati Hivatali Portál

Zalalövo címere
ZALALÖVŐ.HU VÁROS HIVATALOS HONLAPJA

NAPTÁR

2024.03.29., péntek - Aguszta

Salla Trail Zalalövő-Frissítve

A Zala Kaland Egyesület második alkalommal rendezte meg Zalalövőn a Salla Trail akadályfutó versenyt. Míg tavaly csupán egy tó körüli futásra lehetett nevezni, úgy idén már egész napos programmal várták a vállalkozó szelleműeket. Az ingyenes rendezvényen a nevezésre szánt összegekkel a Zalalövői Mentőállomásért Alapítványt lehetett támogatni.
Felnőtt korosztályban egy rövidebb (5 km) és egy hosszabb (10km) akadályfutó távra lehetett nevezni. A két táv lehetőséget biztosított az amatőr versenyzőknek, illetve a tapasztaltabb, rutinosabb futóknak egyaránt, akiknek ez egy nagyon jó felkészülési lehetőség volt az országos versenyekre is. A délután folyamán a fiatalabb korosztály is kipróbálhatta az akadályfutást, amiről Léránt Viktóriát, az egyesület alelnökét kérdeztük: „ A mostani rendezvényt a Gondoskodás Alapítvány megbízásából szerveztük meg, és Európai Uniós finanszírozásból tudtuk megvalósítani. A zalalövői Borostyán-tó kiváló adottságokkal rendelkezik a verseny számára, lehetőség volt vizes akadályok, kúszások, sáros terep kialakítására, amivel színesebbé tudtuk tenni a pályát.”