Önkormányzati Hivatali Portál

Zalalövo címere
ZALALÖVŐ.HU VÁROS HIVATALOS HONLAPJA

NAPTÁR

2024.10.15., kedd - Teréz

Kibéd község 20 éves önállóságát ünnepelte!

A 2000 óta fennálló testvértelepülési kapcsolat keretében augusztus végén zalalövői küldöttség látogatott az erdélyi Kibéd településre. A küldöttséggel tartott Farra d’Isonzo, Zalalövő olasz testvértelepülésének képviselője, Pierino Blasig úr is. Zalalövő Önkormányzatát Gyarmati Antal polgármester, Ostrom János, Szabó Sándor testületi tagok képviselték.

Az idei látogatás annyiban is különleges volt, hogy e hétvégén ünnepeltük a falu önállóságának huszadik évfordulóját.

Augusztus 26-án a Kibédi Falunapok rendezvénysorozat a község fennállásának 500. évfordulójára emelt emlékmű, majd a 105 éve született Madaras Gábor nótaénekes szobrának megkoszorúzásával vette kezdetét. Az érdeklődők megtekinthették Bischofné Hesinger Katalin festmény kiállítását, bepillantást nyerhettek versesköteteibe.

Ezt követően az ünneplők a futballpályán felállított rendezvénytérre vonultak, ahol az ünnepély, majd az „Énekszóval nótaszóval a Küküllő partján” c. kulturális rendezvény vette kezdetét. Megnyitó beszédében Dósa Sándor Kibéd polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket. Beszédet mondott még Péter Ferenc, a Maros Megyei tanács elnöke, Barna Károly Szatymaz polgármestere és Gyarmati Antal Zalalövő polgármestere.

Önálló községi státuszát 20 évvel ezelőtt kapta vissza Kibéd. Az addig Makfalvához tartozó településen élők úgy érezték, hogy szinte minden fejlesztési pénz a községközpontnak, Makfalvának jutott, a többi hozzá tartozó településnek kevés maradt. Úgy gondolták, hogy ha önálló település lesz, akkor Kibéd sorsa más irányt vehet, ezért fiatalos lendülettel, tenni akarással láttak hozzá a különválásba és a 2003. évi leválást követően a munkába. Húsz éve azzal az elhatározással indultak el önálló településként, hogy bebizonyítják: meg tudnak állni a lábukon, és úgy fog fejlődik Kibéd, hogy büszkék lesznek rá az ott lakók. Az eredmények azt igazolják jól döntöttek, és jól gazdálkodtak a lehetőségeikkel. Kibéd óriási fejlődésen ment át az elmúlt 20 évben: óvoda, iskola, egészségügyi központ épült, megújult a művelődési ház, az önkormányzati hivatal, lelátó és öltöző épült a sportpályán, utcákat aszfaltoztak, és még folytathatnánk a sort.

A köszöntő beszédek elhangzása után Mátyus Ilona ünnepélyes diszpolgári címet vehetett át, melyet az önkormányzat „a magyar nemzeti identitás megőrzéséért folytatott önzetlen munkásságáért” ítélt meg számára. Majd színvonalas kulturális műsor következett, melyen felléptek a kibédi Mátyus István Általános Iskola diákjai, a zalalövői Radics Petra és az Ezüstlile Néptánccsoport, a Szatymazi citerazenekar, a kibédi Ifi Zenekar, a Muzsikus lelkek. A szombati műsort táncház zárta.

A vasárnap az új kenyér tiszteletére tartott istentisztelettel kezdődött.

Ebédet követően vetélkedővel, futball tornával és bográcsozással tették érdekessé a délutánt. Este szabadtéri koncertek szórakoztatták a közönséget, ahol fellépett a Csinibabák, Dred és Doris, Dj. Szatmári és Szakos Andi.

A vasárnapi programok között szerepelt egy egyeztetés, mely során a jelen lévők áttekintették a települések együttműködésének további lehetőségeit.

A zalalövői delegáció tagjai bepillantást nyerhettek az 1700 lelkes Kibéd közösségi életébe, megtapasztalhattuk az összefogásukat, vendégszeretetüket, kedvességüket, és azt hogy miként őrzik magyarságukat Erdély szívében. Köszönet érte, hogy együtt ünnepelhettünk!

Zalalövő Város Önkormányzata 1.000.000 Ft. támogatást nyert a Bethlen Gábor Alapkezelő által közösségi és gazdasági testvértelepülési programok és együttműködések támogatására kiírt felhívásra, melyet a testvértelepülés program megvalósítására fordított.