Önkormányzati Hivatali Portál

Zalalövo címere
ZALALÖVŐ.HU VÁROS HIVATALOS HONLAPJA

NAPTÁR

2024.04.16., kedd - Csongor

Újévi köszöntő

Kedves Zalalövői Lakosok!

Ismét rendhagyó módon, nem a művelődési központ nagytermében, hanem a televízió képernyőjén és az interneten keresztül köszönthetem Önöket az új év küszöbén, hogy beszámoljak az elmúlt év legfontosabb eseményeiről és eredményeiről, valamint arról is, hogy mi mindent tervezünk 2022-re. Ha röviden kellene összegeznem az elmúlt esztendőt Zalalövő életében, akkor azt mondhatnám, hogy nekünk ez az összetartozás esztendeje volt. Bár a világban zajló folyamatok, élükön a világjárvánnyal, azt eredményezhetnék, hogy az emberek minél inkább magukba forduljanak és a saját buborékjukba zárkózva éljenek, a mi településünk 2021-es évét az olyan fogalmak jellemezték, mint az összedolgozás, az együttműködés, a párbeszéd, az egymásra figyelés és a másik megértése. Olyan évet hagytunk magunk mögött, amely jócskán próbára tett mindannyiunkat, de büszkén mondhatom, hogy Önök emberségből újra jelesre vizsgáztak. Büszke vagyok Önökre, és büszke vagyok arra, hogy e település polgármestere lehetek.

Schäffer Erzsébetet idézem: „Mindenkire, minden lényre a világon rábíztak valamit vagy valakit. A világ a mi örökségünk, mindenki felel valamiért. (...) Lehet, hogy elég, ha mindenki arra gondol, mi is bízatott rá ebben az életben. Mit kell megőriznie, kire kell vigyáznia, mi a dolga kerek e világon.”

Úgy érzem, ez az év azt is megmutatta, hogy milyen erős a felelősségtudat bennünk. Felelősséget vállaltunk egymásért, a településért, múltunkért és örökségünkért, és ami talán a legfontosabb, a közös jövőnkért, gyermekeink és unokáink jövőjéért.

A korlátozások és lezárások időszakában sem maradt senki kapcsolódási pont nélkül. Újra megrendült a világ körülöttünk, de képesek voltunk olyan biztonsági kapaszkodókat nyújtani egymásnak, amelyek még a kétségbeesés legnagyobb hullámai közepette is megtartottak.

Példamutató összefogást valósítottunk meg ebben az évben is, amely egyértelműen megmutatja, hogy mindenki magáénak érzi a terveinket, hisz a közös álmainkban, és képes tenni is azért, hogy azok megvalósuljanak.

David Brinkley amerikai újságíró mondta „Sohasem az a lényeg, hogy hány követ dobnak Rád, az igazán fontos az, hogy Te milyen várat tudsz ezekből a kövekből építeni.” 2021-ben mindannyian úgy érezhettük, hogy úgy érnek minket sorra a nehézségek, mintha köveket dobálnának ránk. Az összetartásnak köszönhetően nemcsak arra voltunk képesek, hogy a legnehezebb időszakokat is túléljük, hanem hogy a legnagyobb nehézségek közepette is képesek legyünk a közös terveinkre összpontosítani.

Essen most szó mindarról, amit ebben az évben elértünk. Januárban befejeződött a közvilágítás korszerűsítése, nyártól eljutott a villany a Pacsa-hegyre. Járdát építettünk Budafán, a Városvég és az Ifjúsági utcák között, napokon belül befejeződik a Rákóczi utca aszfaltozása, a központi temetőhöz vezető út belterületi szakaszát pormentesítettük. Zalapatakán egy nagy forgalmú autóbuszvárót korszerűsítettünk. Közösségi tereket fejlesztettünk: az íjászparkban tetőt újítottunk fel, a Tájház mögötti területen kemencés pavilont és vizesblokkot építettünk a civil szervezetekkel közösen. Jelentős fejlesztések történtek az óvodában: játszóvárat és multifunkcionális sportpályát építettünk, fűtést korszerűsítettünk. Szolgálati lakásokat újítottunk fel, és a Zala Megyei Kormányhivatallal közösen az önkormányzati hivatal alsó szintjének felújítása és a hivatali helyiségek bővítése is befejeződött év végéig. Folyamatban vannak fejlesztéseink a Borostyán-tó strandján, a város csapadékvíz elvezető rendszerén, a rendezvények célját szolgáló eszközök beszerzése terén.

Ezek a fejlesztések mind nagyon fontosak, hiszen településünk épül és szépül rajtuk keresztül. De talán még ennél is fontosabb mindaz, amit a közösségfejlesztésért tettünk.

A nyári és őszi programok felejthetetlen pillanatai, a közösen megélt élmények tovább erősítették a közösséget. Az is nagyon fontos, hogy a bajban számíthatunk egymásra, de az is sokat jelent, hogy a boldog, önfeledt pillanatokat is meg tudjuk osztani, együtt tudunk ünnepelni, együtt tudunk szórakozni. Éreztük, hogy mennyire kellenek most ezek az alkalmak mindenkinek, ezért számos rendezvényre került sor. Júniusban a Gyermeknappal ünnepeltük az újranyitást, számos egyesület által szervezett program valósult meg a budafai közösségi háztól a Tájházon és az íjászparkon át, Irsapusztáig. Változatos táborkínálattal, Város Napjával, Augusztusi Közösségi Napokkal, Murcifesztivállal és sportrendezvényekkel folytattuk annak megünneplését, hogy újra együtt lehetünk. Ősszel az időseket köszönthettük az utolsó zárt térben megvalósult rendezvényünkön. Az adventi időszakban is együtt készülhettünk a Karácsonyra.

Az egymás felé fordulás, a másik meghallgatása, megértése nagyon sokat ad mindannyiunknak. Szeretném, ha ez határozná meg a 2022-es évünket is, mert az őszinte és nyílt kommunikáció olyan kincs, amelyet meg kell őriznünk. Úgy vélem, ez lehet az eredményességünk kulcsa.

A jövőre vonatkozó közös terveink Zalalövő további fejlesztését célozzák. Hinnünk kell abban, hogy a munkánknak lesz folytatása, az elért eredmények nem vesznek el, hanem tovább építkezhetünk a közös elképzeléseink mentén. Meglehet, hogy 2022-ben újabb nehézségekkel kell szembenéznünk, történhetnek váratlan események, felmerülhetnek gondok, problémák. Úgy tűnhet, hogy a világ kevésbé biztonságos hely, mint korábban volt, hogy az életünk kevésbe kiszámítható, és a jövőnk kevésbé tervezhető. Az igazság azonban az, hogy a saját jövőnket mi teremtjük meg. Még ha nem is minden kizárólagosan rajtunk múlik, nem hihetjük azt, hogy csak sodródnunk szabad. Járvány, klímaváltozás, ökológiai vészhelyzetek – számos olyan nehézséggel nézünk szembe, amiről korábban nem gondoltuk volna, hogy a mindennapjainkat fenyegeti. De az az igazság, hogy nincs olyan nemzedék, akinek ne jutott volna valamilyen megoldandó feladat, és az előttünk járók eddig mindig sikerrel jártak.

Mi is kimondhatjuk, hogy amit a 2021-es esztendő elénk hozott, kiálltuk. Bízzunk benne, hogy amit az elkövetkezendő évek elénk hoznak, ugyanúgy kiálljuk.

Köszönöm a helytállásukat és a támogatásukat! Köszönöm Önöknek, hogy összetartó, nagy családként, megtartó közösségként, közös értékeink mentén, a jövőbe vetett hittel és bizalommal köszönthetjük együtt 2022-t Zalalövőn!

Kívánom, hogy az új év Zalalövő történetének sikerekben, eredményekben, és ami a legfontosabb, egészségben gazdag fejezete legyen!

Áldott, boldog új évet kívánok Önkormányzatunk nevében!