A város történelének bemutatása
Történelmi áttekintés
A mai Zalalövő területén a római kor előtt kelta törzsi település kezdemények voltak találhatók, amely a kelta őslakosság belső szerveződésén alapult. Ezek a településnyomok azonban nem bizonyítják az állandó kelta jelenlétet.
Római romok. Az I. század elején jelentek meg itt a római légiók és létesítettek tábort a Zala folyó északi oldalán. Mellette falusias jellegű település alakult ki, melynek lakói mesteremberek és kereskedők voltak. A viruló helység Hadrianus császártól 124-ben városi rangot kapott. Hivatalos neve Municípium Aelium Salla lett. A városi rang újabb lökést adott a település fejlődésének, ami főként a kőépületek megjelenésében mutatkozott meg. A Borostyán út mellett fekvő település - római nevén Salla - fontos szerepet töltött be mind gazdasági viszonyait, mind kereskedelmét tekintve a Római Birodalom idején.
Ebből az időből származik az ásatások anyagának legnagyobb része. E virágzó szakasz végén, a II. század derekán az északról betörő germán törzsek hadjárata következtében a helység elpusztult.
A IV. század elején újraéledt a környék. A régi katonai tábor helyén erős kőépületet emeltek, mely eleinte út menti állomás, átépítése után pedig magas rangú vendégek fogadására is alkalmas vendégház (villa publica) lett. Az V. század elején Pannóniából kivonták a római légiókat, Salla ismét kihalt hellyé vált. Köveit az évszázadok folyamán széthordták. Az egykor virágzó római városra már csak az 1973-ban kezdődő ásatások során feltárt Romkert és a múzeum leletanyaga emlékeztet.
A honfoglalás idején a Zala folyó két partjára települt falu erősség volt a nyugatról jövő német támadásokkal szemben. Egy XIII. századi oklevél szerint királyi nyilasok - nyíllövők - laktak itt. Feltehetően róluk nyerte a település a Lövő nevet. A környékén volt a török időben teljesen elpusztult Pacsa, és a mai Patakai szőlőhegy helyén lévő Csütörtökhely középkori falu is.Lövő a középkorban mezőváros címmel bírt és királyi kiváltságlevélen alapuló vásárjoggal rendelkezett. A város utcás-soros beépítésű telkeivel ma is őrzi egykori településszerkezetét. A helység jelentőségét növelte, hogy 1780-tól egy évszázadra járási székhely lett. Határában a török időkben palánkvár állt. A "Castellum" helye a mai óvodától északra volt. A végházban általában 50 gyalogos és lovas katona állomásozott.
A 1848/49-es forradalom és szabadságharc idején Lövő, Mindszent és Pataka 30 katonát küldött a honvédseregbe.
A dualizmus korában a település gyorsan fejlődött: iparosok települtek a községbe, vendéglők, műhelyek, boltok létesültek. Lakossága néhány évtized alatt megduplázódott, a századfordulón elérte az ezer főt.
Érdekesség, hogy 1922-ben alakult meg a Zalalövői Testedző Kör, 1937-ben létesült az első mozi. 1927-ben új plébániatemplom, két évvel később új állami elemi iskola épült.
Az I.vh. közel száz, a következő több mint kettőszáz áldozatot követelt a falutól. A II.vh. vége felé koncentrációs táborba vitték a helyi zsidóságot, összesen 122 személyt.
A mai Zalalövő Zalapataka, Zalamindszent, Nagyfernekág, Irsapuszta, Pusztaszentpéter és Lövő 1925-ben történt egyesítésével jött létre.
A szocialista időkben a helyi üzemeket államosították, a mezőgazdaságot kollektívizálták. Két agrár nagyüzem létesült, miközben a helyi ipar stagnált. A fejlődést a jelenlegi Zala-híd megépítése 1968-ban, az általános iskola bővítése 1977-ben és a Borostyán-tó 1985-ben történt kialakítása jelentette, miközben a lakosság száma alig gyarapodott.
A rendszerváltás után a község gazdasága visszaesett, nagyarányú volt a munkanélküliség. Fontos változást jelentett a szlovén-magyar vasút megépítése 1999-2000-ben, amely a települést a nemzetközi vasúthálózatba kapcsolta.
2000. július 1-jével Gönz Árpád köztársasági elnök városi címet adományozott Zalalövőnek.
