Önkormányzati Hivatali Portál

Zalalövo címere
ZALALÖVŐ.HU VÁROS HIVATALOS HONLAPJA

NAPTÁR

2026.11.15., vasárnap - Albert, Lipót

Megemlékezés az 1956-OS FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC 70. évfordulóján

Emlékezés 1956 hőseire Zalalövőn

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából október 22-én rendezett megemlékezést Zalalövő Város Önkormányzata a Salla Művelődési Központ és Könyvtárban. Az ünnepi beszéd, a SzínTér színjátszó csoport műsora és a koszorúzás egyaránt a hősök és áldozatok előtti tisztelgést, valamint a közös emlékezet megőrzését szolgálta.

A városi ünnepségen Gyarmati Antal polgármester köszöntötte a megjelenteket. Ünnepi beszédében a polgármester felidézte az országos eseményeket: az október 23-i egyetemi tüntetést, a szabadság és a nemzeti függetlenség követelését, a forradalom reményteli napjait, majd a november 4-i szovjet katonai támadást és az azt követő megtorlást. Hangsúlyozta, hogy 1956 története a vidéki közösségek története is: a falvakban és kisvárosokban ugyanúgy megfogalmazódott az igény arra, hogy az emberek maguk dönthessenek közösségük és hazájuk jövőjéről.

A beszéd különös figyelmet szentelt Zalalövő 1956-os eseményeinek. Felidézte az október 26-i, Petőfi-emlékműnél tartott gyűlést, amelyen háromszáz-négyszáz ember vett részt. Szolovi László elszavalta a Nemzeti dalt, Pálinkás József iskolaigazgató beszédet mondott, az iskolások pedig elmondták a Hiszekegyet. Másnap megalakult a Községi Forradalmi Tanács Tóth István elnökletével, nemzetőrség szerveződött, később pedig az állami gazdaságban munkástanács alakult. November 1-jén a temetőben fakeresztet állítottak a forradalom áldozatainak emlékére.

Az emlékezés kitért a megtorlás helyi következményeire is. A forradalmi és munkástanács több tagját letartóztatták és elítélték, így a közösségükért felelősséget vállalók közül többen súlyos árat fizettek helytállásukért.

A hetvenedik évforduló üzenetét Gyarmati Antal a szabadság megbecsülésében, az összefogásban és a közösség iránt vállalt felelősségben fogalmazta meg. Mint hangsúlyozta, az emlékezés feladata az is, hogy a fiatalabb nemzedékek megismerjék az elődök történetét, és megértsék: a szabadság közös értékünk, amelynek megőrzéséért mindannyian felelősséggel tartozunk.

Az ünnepségen a Salla Művelődési Központ és Könyvtár SzínTér színjátszó csoportja működött közre. Műsoruk az ünnepi megemlékezés részeként idézte meg 1956 emlékét.

A rendezvény koszorúzással zárult a Nemzeti Összetartozás Parkjában. A résztvevők az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjainak tiszteletére emelt kopjafánál helyezték el a kegyelet koszorúit, fejet hajtva a hősök, az áldozatok és a megtorlás elszenvedői előtt.

 

Tisztelt Ünneplő Közösség!

Tisztelt Emlékezők!

Kedves Zalalövőiek!

Hetven évvel ezelőtt, 1956. október 23-án néhány napra Budapestre látogatott a világtörténelem.

Hetven év telt el azóta, hogy 1956 őszén egy egész ország emelte fel a szavát a szabadságért, a nemzeti függetlenségért és az emberhez méltó életért.

Október 23-a reggelén még senki sem tudhatta, hogy ez a nap sorsfordító események kezdetévé válik. Budapesten egyetemisták indultak utcára, hogy kifejezzék szolidaritásukat a lengyel néppel, és követeljék az ország demokratikus átalakítását, a szovjet csapatok kivonását, a szabad választásokat és a nemzeti önrendelkezést.

A békés tüntetésből a hatalom erőszakos fellépése nyomán forradalom és szabadságharc lett.

A következő napokban a remény és a félelem, a bátorság és a veszteség egyszerre volt jelen az ország életében. A magyar emberek szabadságot és függetlenséget akartak. November 1-jén Nagy Imre bejelentette Magyarország semlegességét és kilépését a Varsói Szerződésből.

November 4-én azonban megindult a szovjet katonai támadás. A túlerő leverte a fegyveres ellenállást, de a szabadság eszméjét nem tudta elpusztítani. A megtorlás évei következtek: bebörtönzések, kivégzések, és sokak számára a kényszerű menekülés.

1956 története mégsem csak Budapest története. A forradalom híre eljutott a falvakba és a kisvárosokba is. Zala megyében és Zalalövőn ugyanaz a vágy fogalmazódott meg: az emberek maguk akartak dönteni közösségük és hazájuk jövőjéről.

Zalalövőn október 25-én két szovjet rohamlöveg érkezett a településre. Másnap ledöntötték a volt Kuffler-kastély udvarán álló, felavatásra váró szovjet emlékművet. Aznap este a község központjában háromszáz-négyszáz ember gyűlt össze a Petőfi-emlékműnél. Szolovi László elszavalta a Nemzeti dalt, Pálinkás József iskolaigazgató beszédet mondott, az iskolások pedig elmondták a Hiszekegyet. A helyi megmozdulás békésen ért véget.

Október 27-én a tanácsháza előtt gyülekezett a tömeg. Megalakult a Községi Forradalmi Tanács, amelynek elnöke Tóth István lett. Nemzetőrség szerveződött a rend fenntartására, két nappal később pedig az állami gazdaságban munkástanács alakult. November 1-jén a temetőben fakeresztet állítottak a forradalom áldozatainak emlékére.

A megtorlás Zalalövőt sem kerülte el. A forradalmi és munkástanács több tagját letartóztatták, elítélték. Azok, akik néhány napra a közösség szolgálatában vállaltak felelősséget, később súlyos következményekkel néztek szembe. Mégis fontos emlékeznünk arra, hogy a korabeli helyi vezetés később úgy értékelte: a forradalom alatt Zalalövőn senkinek nem esett bántódása. Ez a helyiek felelősségérzetéről és önmérsékletéről is tanúskodik.

A történelem sokáig elhallgattatta 1956 igazságát.

A szovjet és a kádári propaganda következetesen „ellenforradalomnak” nevezte a történteket. Azt hirdették, hogy a felkelést a nyugati imperialisták által támogatott egykori Horthy-fasiszták, földesurak és tőkések szervezték, hogy megdöntsék a munkáshatalmat.

A Szovjetunió a brutális katonai beavatkozást - „Forgószél” hadművelet - úgy állította be, mint „testvéri segítségnyújtást” a magyar dolgozó népnek a szocializmus vívmányainak megvédésére és a rend helyreállítására.

Nyikita Hruscsov pártfőtitkár attól tartott, hogy ha engedik Magyarországot kilépni a Varsói Szerződésből és megvalósítani a többpártrendszert, az dominóeffektust indít el a többi csatlós államban is, különösen a lengyel és kelet-német elégedetlenségek fényében.

Bár a nyugati világ közvéleménye hatalmas lelkesedéssel és szimpátiával követte a magyar szabadságharcot, a kormányok szintjén a reálpolitika győzött.

A Truman-doktrína deklarálta a kommunizmus feltartóztatását, de a Szovjetunióval való közvetlen katonai összecsapást, egy potenciális harmadik világháborút, az Egyesült Államok és a NATO nem kockáztatta meg. Elismerték Közép-Európát szovjet érdekszférának.

Katonai segítség híján a Nyugat humanitárius akciókkal reagált: példátlan összefogással fogadták be a megtorlások elől elmenekülő mintegy 200 000 magyar emigránst. A Time magazin 1956-ban a „Magyar Szabadságharcost” választotta az év emberének, jelezve a morális elismerést.

Szolzsenyicin Nobel-díjas orosz író, történész és a szovjet hatalom egyik legismertebb kritikusa és disszidense így emlékezik 1956-ról:

„Politikai pályafutásom legkeservesebb tapasztalata, hogy a szabad világ 1956-ban a magyar felkelést cserbenhagyta és ezzel ostobán és gyáván elmulasztotta kijátszani legjobb kártyáját… A csehszlovák mintaképnek nincs jövője, mert csak a kommunizmust akarta emberarcúvá alakítani, ami lehetetlenség. A magyar mintakép viszont tele van reménnyel és kilátással, mert benne az önvédelem mellett a nemzeti érzés újjászületése nyilatkozott meg.”

Tisztelt Ünneplő Közösség!

A forradalmat évtizedeken át más néven emlegették, hőseit és résztvevőit megbélyegezték. Az emlékezés azonban tovább élt a családokban, a személyes történetekben és azokban a helyekben, ahol ma is fejet hajthatunk az áldozatok előtt. Zalalövőn az 1956-os mártírok tiszteletére állított kopjafa is arra figyelmeztet bennünket: a szabadságért vállalt áldozatot nem szabad elfelejtenünk.

Hetven év távlatából nemcsak arra kell emlékeznünk, hogy mi történt, hanem arra is, mit üzen nekünk 1956. Azt, hogy a szabadság és a nemzeti önrendelkezés nem magától értetődő. Azt, hogy egy közösség ereje az összefogásban, a felelősségvállalásban és az egymás iránti tiszteletben rejlik. És azt, hogy a bátorság néha abban mutatkozik meg, hogy az ember a saját közösségéért kiáll, akkor is, amikor ennek ára lehet.

Kovácsoljunk erkölcsi tőkét 1956-ból: volt egy történelmi pillanat, amikor Magyarország elfelejtett félni. Szívünkben őrizzük, tetteinkben védjük-óvjuk e csodálatos pillanat emlékét!

Ma tisztelettel hajtunk fejet az országos forradalom hősei, a zalai és zalalövői résztvevők, az áldozatok és a megtorlás elszenvedői előtt. Köszönet illeti mindazokat is, akik megőrizték és továbbadták a történetüket.

Őrizzük meg 1956 emlékét, és adjuk tovább a fiatalabb nemzedékeknek annak üzenetét: a szabadság közös értékünk, amelyért felelősséggel tartozunk.

Emlékezzünk tisztelettel 1956 hőseire és áldozataira!