Önkormányzati Hivatali Portál

Zalalövo címere
ZALALÖVŐ.HU VÁROS HIVATALOS HONLAPJA

NAPTÁR

2024.05.26., vasárnap - Fülöp, Evelin

MEGEMLÉKEZÉS AZ 1956-OS FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC TISZTELETÉRE!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt ünneplők!

Az emlékezésről írja Móricz Zsigmond, hogy az olyan, mint amikor egy kukoricaszárat akarunk kihúzni a földből. A szárral együtt jön a gyökér és vele együtt a föld is.

Valóban, 1956 forradalmának és szabadságharcának eseményeire gondolva legelőször talán az utcán hömpölygő egyetemista fiatalok hullámzó tömege jut az eszünkbe, a Himnusz felszabadult éneklése, a sokat látott, fekete-fehér képsorokról pedig a ledöntött és szétvert Sztálin-szobor árván maradt feje.

Ezután minden bizonnyal bevillan az a mozdulatsor is, ahogy a Rákosi-féle címert kivágták a zászló közepéből. Aztán az utcakövön csikorgó szovjet harckocsik hangjai dübörögnek fel bennünk, a Kossuth-téri sortűz pokla, és feltűnnek a golyózáporban hajlott háttal, hordágyon sebesültekkel rohanók alakjai, előkúszik a Szabad Kossuth Rádió szignálja, Örkény István mondatai, hogy: „A rádió hosszú évekig a hazugság szerszáma volt. Parancsokat hajtott végre. Hazudott éjjel, hazudott nappal, hazudott minden hullámhosszon.”

És az emlékező gondolatsor végén ott a forradalom győzelme, a szovjetek kivonulása. Az öröm, hogy visszaszereztük a szabadságot. Mindszenty József november 3-i törvényességre intő és az önbíráskodás elleni rádióbeszéde.

Végül Nagy Imre november 4-i – azóta sokat idézett és hallott – szózata: „Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van.”

Mondják, hogy csak jelentőségteli múltra emlékezünk, de csak az emlékezetben tartott múlt telik el jelentőséggel.

Emlékezés nélkül tehát nincs történelem. A felejtés – ahogy az ókori történetíró, Plutarkhosz írja – valóban mindent átváltozat meg nem történtté.

Miért baj ez? – teszik fel a kérdést ma sokan. Sőt! Baj-e egyáltalán? – kérdezik még többen. Napjaink meghatározó társadalommérnökei a nemzeti kultúrát – benne a nemzeti múlthoz való ragaszkodást – teszik felelőssé korunk minden problémájáért. Mert – szerintük – a nemzet és a nemzettudat a legfőbb forrása az ellenségeskedéseknek, gyökere a háborúknak, akadálya a nemzetek feletti kultúra, a kozmopolita embertípus, végső soron a világbéke megszületésének.

A cél és a feladat egyértelmű: a nemzeti keretekben történő gondolkodás felszámolása, a nemzeti lét meghaladása, az egyént a nemzetállamhoz béklyózó láncaitól való megszabadítása.

Hová vezet mindez?

Oda, ahol a nyugat már 1956-ban is tartott. Ne feledjük, Márai Sándor száműzetésben, New Yorkban fogalmazta a Mennyből az angyal című versének sorait:

„Nem érti ezt az a sok ember, / Mi áradt itt meg, mint a tenger? / Miért remegtek világrendek? (…) kérdik, „egyre többen kérdik. / Hebegve, mert végképp nem értik – Ők, akik örökségbe kapták –: / Ilyen nagy dolog a Szabadság?”

Ma, az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján mondjuk ki: a történelmi tapasztalat – a sikerek és kudarcok, a győzelmek és vereségek, a velünk történt jó és rossz – ismerete nélkül az ember könnyen a hamis szabadságok és hamis szabadságharcok világában találhatja magát.

Aki ismeri 1956 történetét, az tudja, mi a szabadság, és tudja azt is, hogy micsoda érték van ma a birtokunkban.

Ma, az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján mondjuk ki: a történelem, a történelmünk, 1956 története nem logikára oktat. Hanem arra – és ez benne a felemelő –, hogy a létünknek nem a saját, kizárólagos céljaink elérése ad értelmet, hanem olyan dolgok, amikkel meghaladhatjuk önmagunkat, átléphetjük saját korlátainkat. Ilyen tulajdonság a hősiesség, a bátorság és a hazaszeretet. Létünket valóban a vakmerő harcainknak köszönhetjük.

Hajtsunk hát fejet a hősies, a bátor és a hazaszerető magyarok előtt!