A Bitbúvár Alapítvány jótékonysági bálja - frissítve

Jótékonysági rendezvény a Zalalövői Általános Iskola támogatására

A Bitbúvár Alapítvány 2023. január 20-án tartotta évente megrendezésre kerülő jótékonysági bálját. A szervezet a Zalalövői Általános Iskola támogatására jött létre 30 évvel ezelőtt az első alapítványok között, Zalalövő Város Önkormányzata, Csöde Község Önkormányzata és a Zalalövő és Vidéke Takarékszövetkezet alapításával. Elsődleges célja – a nevéből adódóan - az informatika oktatás feltételeinek a megteremtése volt, később az alapítók módosították az alapszabályt, s így már az iskola oktató-nevelő munkáját átfogóan támogatja.

Rendhagyó módon idén péntek este került megrendezésre a program, de a szokásostól eltérő időpont ellenére is szép számmal vettek részt a szórakozni vágyók az eseményen. A hagyományokhoz híven a nyolcadik évfolyam nyitotta az estét bécsi keringővel, majd a Tornyos Táncklub színvonalas fellépése következett. Az iskola pedagógusai meglepetés műsorral készültek, egy vidám színdarabot és énekes produkciót adtak elő, melyet a közönség nagy tapssal jutalmazott. A jelenlévők jó hangulatban mulattak hajnalig.

A Bitbúvár Alapítvány kuratóriuma ezúton köszöni meg mindenkinek, aki jelenlétével vagy felajánlásával támogatta a rendezvény sikerét.